Horkolás

A baráti körben tartott, rögtönzött közvélemény kutatásom eredménye, hogy a legjobb családokban is előfordul a horkolás zajos problémája. Bocsánatot kérek, kedves férfiak, de elsősorban ti szolgáltatjátok eme hangjelenséget. Sajnos bebizonyított tény, hogy a horkolás jelensége, tevékenysége jóval gyakoribb a férfiak körében, mint a nőknél. Ezért az első, erre hajlamosító tényező maga a férfi nem.
Azért az igazsághoz az is tagadhatatlanul hozzátartozik , hogy számos összetevő elősegíti azt; a veleszületett, örökletes tényezőkön keresztül, a szerzett részletig. Mint például a fáradtságos munkával, nagy önfeláldozással  gyűjtögetett súlygyarapodás. A szerzett vagy örökletes tényezőtől függetlenül, potenciálisan életet fenyegető rendellenesség. Mármint az egészségi kockázaton túl, a női nem által történő veszélyes, nem ritkán   életellenes fenyegetés kiváltója. Tudjuk, nem hallgatózni, hanem aludni kell éjjel. Csakhogy amikor a vízesés dübörgését meghazudtoló hangorkánra riadunk, onnantól kezdve búcsút inthetünk a jótékony alvásnak. Másnap, az alváshiánynak köszönhetően, a maszkmesterek segítségét igénylő szem alatti karikák megjelenése csak egy a sok következmény közül. A pusztuló agysejtek mellett mellékhatásként változás következik be az anyagcserénkben. A vérben kezdetben emelkedik a kortizol, azaz a stresszre adott válaszban szerepet játszó hormon szintje, majd csökken, akárcsak az immunválasz, a test glükóz-felhasználó képessége is megcsappan és az étvágy szabályozása károsodik. Röviden és tömören, a gyűrött, ráncos, karikás szemű külsőnk mellé még ingerlékenye(bbe)k, idegese(bbe)k leszünk, a hízásra hajlamos testrészeink pedig szemmel látható és kézzel fogható gyarapodásnak indulnak. Szépen, lassan, nemkívánatos hárpiákká változunk.

Bár Sellye János megállapítása óta tudjuk, „a stressz az élet sója”, mi azért szeretnénk kevésbé sósan tölteni az éjszakáinkat. Ezért önmagunkat nem kímélve keressük a megfelelően hatékony megoldást. (Barát)nő társaimmal együtt számos módszert, eszközt bevetünk a probléma megszüntetésre. Először a kedves, mit kedves, egyenesen gyengéd simogatás közbeni párbeszédet folytatjuk: „Drágám, horkolsz! Ki, én? Nem is alszom. De igen.„ Téve napról napra, kitartóbbak hétről hétre. Aztán jönnek a fokozatok. Egyszerű, könyökkel történő figyelmeztetés. Majd lábbal kivitelezett és folytatott rendre, még inkább csendre utasítás. Ami, valljuk be, csak ideig-óráig hatásos.

Segítség lehet még a füldugó. Ami jó is és nem is. Jó, mert az iszonytató horkolás nem hallatszik, vagy legalábbis baba szuszogássá finomul. Hátránya, hogy az esetenkénti gyermeksírást is szigeteli, csak úgy, mint a betörés gyanúja miatt vijjogó riasztó hangját. Nem beszélve a reggeli ébresztéshez beállított vekker csörgéséréről. Győztek az ellenérvek, elvetendő.

Aztán fellelhető még számtalan tapasz, csipesz, spray, óra, cumi, melyek a jól hangzó leírások szerint megakadályozzák a kifogásolt problémát, a horkolást. Ezek is, mint a lökdösés, csak ideig- óráig válnak be. Az is leginkább azért, mert a horkolást elkövető delikvens nem mer elaludni kínzóeszközeitől. Szintén kidobandóak.

Legbiztosabb módja a nyugodt alvásnak, a vándorlás. Szobáról szobára, míg ki nem tapasztaljuk, hogy a háznak melyik zuga ad menedéket a kikapcsoló és egyben feltöltő alváshoz. Nagyobb lakkal rendelkezők előnyben, kisebbel rendelkezők hátrányban. Én a szerencsésebbek közé tartozom, nem csak mert éjjeli vándorlásom eredménye egy csendes alvóhely, hanem mert megoldottnak látszik szerény hajlékunkban a horkolás problémája. Nos, semmi újat nem találtam fel. Egyszerűen a gyapjú kispárnát, amivel és amin eddig aludt életem párja - felhasználva az éjjel kint röpködő mínuszokat - kikönyörögtem kutymorgó alá. Csakhogy teljes legyen a garnitúra, mivelhogy egy kinőtt gyerek takaró már régen a házikója tartozéka. Nem feltétlen azért, mert gyógyítja az ízületi panaszokat, serkenti a véráramlást és mindemellett még kiváló hőszigetelő tulajdonságú is, hanem mert a szóban forgó eb mindenen képes aludni, amit nem kutyák számára gyártottak. Legyen az a szárítóról leszállingózott csipke blúz vagy lecsúszott selyem nyakkendő. Ezért a családszagú takaró és mellé most a párna. Így aztán páromnak vettük egy másikat, egy intelligens, antiallergén, papíron csodát ígérő darabot. Ami persze centiméterekkel magasabb, mint a már palacsinta vastagságúvá lapított ex. És tadammm, jupííí, meg juhééé, nem horkol éjjelente. Egy baráti megjegyzés szerint erről szó sincs, pusztán egy öntudatlan pillanatomban forró ólmot kaptam a fülembe, cserébe a rugdosásokért. Én remélem, nem csak a kimerült énem süllyedt a delta állapot alatti régiókba fáradtságában, ólommal a hallójáratomban.  Amennyiben azonban mégis  a párna a  hosszútávú gyógyír, a használt fogkefékhez hasonlóan, két- három havonta veszek inkább egy párnácskát, csak csend legyen végre és éjjelente aludhassak. A saját helyemen, a saját, agyonhasznált kispárnámmal.

Vissza az elejére