Bizonyos okok miatt az ember lányának - most nevezetesen nekem - szüksége van labor vizsgálatra. A háziorvosnál 100 évente 1x megjelenő énkém rendszerint bemutatkozik; hogy még mindig élek és tudatosítom benne, még mindig ő a kezelőorvosom. Azt már nem teszem hozzá, adódó egészségügyi problémáim nagy részét megoldom orvos barátok által, nemegyszer telefonon és neten megadott öndiagnosztizálás keretein belül, ill. a "szokásosat írd fel, léccci!" módon. Most azonban a nagy rutin miatt megúszhatatlan volt eme extrém kalandom .
Naívságom már azon valóság fölött is nehezen tért magához, mely szerint a laborban való megjelenésem időpontja: 1 hét múlva. Nagyszerű, fél nap várakozás a háziorvosnál és semmit nem intéztem, ellenben oda a napom nagy része.
Gondos szülőanyám felajánlotta, a nagy napon elszórakozat a várakozás perceiben.
Jó ötlet, mivel egészségügyi intézményben nem sűrűn járó személyiségem nehezen tűri a betegek közötti tétlen ücsörgést, jöhet a pletyi party. Labor folyosóra lépésemkor szembesültem, az 1 nm-re jutó emberek mennyisége meghaladja az általam elfogadottnak tartott létszámot, így ennek következtében a népek egymást taposva és egymás nyakába lihegve türemkedtek a beutaló beszedő nyílásához. És minek következtében kivitelezhetetlenné vált, a 3 méter sugarú körbe nem léphet oda hozzám senki se szokásom. Jóanyám konstatálva rémült tekintetemet, megnyugtató, pszichiátereket meghazudtoló hangon közölte: alig vannak, pár perc múlva már otthon kávézhatunk. ( ezen reggeli traumáról még említést se tettem, hisz éhgyomorra való megjelenésem tiszteletére elmaradt a pizsiben, félálomban történő , szótlan kávé ivási rituálém. ) Röpke negyedórai ácsorgás után végre feltárult az ablak és beszedett beutalómért cserébe megkaptam sorszámozott műanyag pohárkámat, ama bizonyos folyékony produktum belehelyezése céljából. Mely procedúra részletezéséről azonban megkímélek minden kedves és kedvetlen ismerősömet.
Majd félig jól végzett dolog tudatában huppantam édes jó anyám mellé, hogy meghallgassam az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteit.
Bő fél óra elteltével kezdett gyanússá válni, már rég néhány ml vértől megcsapolva kellene leledzenem és akik fényévekkel utánam érkeztek, már se hírük, se hamvuk. Mivel gondos neveltetésben részesültem, csendben tovább hallgattam a hírfolyam áradatot anya módra közvetítve. Majd végső elhatározáshoz akkor jutottam, mikor 1, azaz egy , másik csapolásra váró beteg toporgott már csak az ajtó előtt. Az ajtó túloldalára való hivatlan, ám llledelmes betipegésemet követően kérdést intéztem a nem kedvesen felém néző laborosokhoz, miben azt firtattam, esetleg elkeveredett-e a beutalóm, hogy már csak én várakozom? Nem kedvesen néző nem kedves válasz szerint nem és a válaszadó, bizonyítékként odamutatott egy különálló asztal sarkára. Hm? Honnan tudja egyáltalán a nevemet? Nem kedves, de gondolatolvasó. Gyors kilibbenésemet követő leülési kísérletem nem járt sikerrel, mivel a nem kedves gondolatolvasó beinvitált. Majd erélyes hangon közölte, vérvételt követően szíveskedjek a számozott pohárkában vizeletet leadni, mivel ez eddig nem történt meg. Tesssééék? Hogy én ??? Most, 10 óra magasságában legfeljebb púdert adhatok minta gyanánt, nem ettem,nem ittam, porzik a vesém, enyhén szédülök. Nem az éhségtől, a dühtől. Egyébként pedig a hiányolt testnedvem közel másfél órája diszkrét elhelyezésre került a szomszédos helyiség ablakában. "Tényleg? Nem vettük észre. Adjaideakarját! Szorítsaökölbeakezét! Készholnapdélelőttjöjjönaleletért! "
Rendben, köszönöm! Mellesleg viszontlátásra és további szép napot önöknek!
Egyébként pedig az Isten, Allah, Buddha vagy aki akar ,mentsen meg attól, hogy én mégegyszer az elkövetkező 100 évben ide visszajöjjek! Inkább azon imádkozom, hogy a közeljövőben interneten keresztül is tudjak vérvizsgálatot tartani orvos barátaimmal.
Naívságom már azon valóság fölött is nehezen tért magához, mely szerint a laborban való megjelenésem időpontja: 1 hét múlva. Nagyszerű, fél nap várakozás a háziorvosnál és semmit nem intéztem, ellenben oda a napom nagy része.
Gondos szülőanyám felajánlotta, a nagy napon elszórakozat a várakozás perceiben.
Jó ötlet, mivel egészségügyi intézményben nem sűrűn járó személyiségem nehezen tűri a betegek közötti tétlen ücsörgést, jöhet a pletyi party. Labor folyosóra lépésemkor szembesültem, az 1 nm-re jutó emberek mennyisége meghaladja az általam elfogadottnak tartott létszámot, így ennek következtében a népek egymást taposva és egymás nyakába lihegve türemkedtek a beutaló beszedő nyílásához. És minek következtében kivitelezhetetlenné vált, a 3 méter sugarú körbe nem léphet oda hozzám senki se szokásom. Jóanyám konstatálva rémült tekintetemet, megnyugtató, pszichiátereket meghazudtoló hangon közölte: alig vannak, pár perc múlva már otthon kávézhatunk. ( ezen reggeli traumáról még említést se tettem, hisz éhgyomorra való megjelenésem tiszteletére elmaradt a pizsiben, félálomban történő , szótlan kávé ivási rituálém. ) Röpke negyedórai ácsorgás után végre feltárult az ablak és beszedett beutalómért cserébe megkaptam sorszámozott műanyag pohárkámat, ama bizonyos folyékony produktum belehelyezése céljából. Mely procedúra részletezéséről azonban megkímélek minden kedves és kedvetlen ismerősömet.
Majd félig jól végzett dolog tudatában huppantam édes jó anyám mellé, hogy meghallgassam az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteit.
Bő fél óra elteltével kezdett gyanússá válni, már rég néhány ml vértől megcsapolva kellene leledzenem és akik fényévekkel utánam érkeztek, már se hírük, se hamvuk. Mivel gondos neveltetésben részesültem, csendben tovább hallgattam a hírfolyam áradatot anya módra közvetítve. Majd végső elhatározáshoz akkor jutottam, mikor 1, azaz egy , másik csapolásra váró beteg toporgott már csak az ajtó előtt. Az ajtó túloldalára való hivatlan, ám llledelmes betipegésemet követően kérdést intéztem a nem kedvesen felém néző laborosokhoz, miben azt firtattam, esetleg elkeveredett-e a beutalóm, hogy már csak én várakozom? Nem kedvesen néző nem kedves válasz szerint nem és a válaszadó, bizonyítékként odamutatott egy különálló asztal sarkára. Hm? Honnan tudja egyáltalán a nevemet? Nem kedves, de gondolatolvasó. Gyors kilibbenésemet követő leülési kísérletem nem járt sikerrel, mivel a nem kedves gondolatolvasó beinvitált. Majd erélyes hangon közölte, vérvételt követően szíveskedjek a számozott pohárkában vizeletet leadni, mivel ez eddig nem történt meg. Tesssééék? Hogy én ??? Most, 10 óra magasságában legfeljebb púdert adhatok minta gyanánt, nem ettem,nem ittam, porzik a vesém, enyhén szédülök. Nem az éhségtől, a dühtől. Egyébként pedig a hiányolt testnedvem közel másfél órája diszkrét elhelyezésre került a szomszédos helyiség ablakában. "Tényleg? Nem vettük észre. Adjaideakarját! Szorítsaökölbeakezét! Készholnapdélelőttjöjjönaleletért! "
Rendben, köszönöm! Mellesleg viszontlátásra és további szép napot önöknek!
Egyébként pedig az Isten, Allah, Buddha vagy aki akar ,mentsen meg attól, hogy én mégegyszer az elkövetkező 100 évben ide visszajöjjek! Inkább azon imádkozom, hogy a közeljövőben interneten keresztül is tudjak vérvizsgálatot tartani orvos barátaimmal.