A Győztesek köszöntése iskolánkban egy kedves gesztus. Megérdemlik a sportolók és tanulmányi versenyeken küzdő tanulók, a felkészítő tanárok. Köszönet jár az erkölcsi és sokszor anyagi támogatást nyújtó szülőknek is, akik győztes csemetéik mögött állnak. A kezdeményezés egyedülálló és egyedi.
Az egyedisége többek között a számtalan szülő közreműködéséből fakad. Akik jelenlétükkel ugyan nem mindig emelik az est fénypontját, annál inkább színesítik azt.
Az egyedisége többek között a számtalan szülő közreműködéséből fakad. Akik jelenlétükkel ugyan nem mindig emelik az est fénypontját, annál inkább színesítik azt.
Értve, többek között, a papagájt meghazudtoló tollazatra illetve ruházatra. Mely gyermekeiken is visszaköszön, az ünnepségeken megszokott, elvárt és ildomos sötét alj, fehér felső, iskolai nyakkendő kombináció ellenére. Mindezt korra, nemre, vagyonra, társadalmi ranglétrára való tekintet nélkül.
Van pl. a laza csávó, aki kockás rövidnadrágja zsebébe dugott kézzel, unott arccal csoszog végig flip-flop papucsában. Mellette női változata, fenékig érő miniszoknyában, kutya alól kihúzott, gyűrt vászon, mellkilógatós toppocskában. Arcán nélkülözve mindenféle érzelmet – és értelmet - kiegészítőként borjakat meghazudtoló kérődzéssel rágózva. Odébb középkorba hajló apuka ácsorog, szemlélve a felhozatalt. Mármint a gasztronómiait. Rendszerváltás előttről megmaradt kelet-német műbőr csattogó szandálba bújtatott zoknis lába fáradtan figyeg bermudájából. Beazonosíthatatlan színűre fakult, kinyúlt pólója ráfeszül domborodó pocakjára. Centikre tőle, szőkített hajú, erősen sminkelt madam törölgeti gyöngyöző homlokát. Nem csak a fojtott meleg, hanem az igen szűk, 2 számmal kisebb ruhájába préselt méretes kufferja és keblei is akadályozzák a levegővételbe. Fal mellett szemtelenül fiatal anyukák csoportja cseveg bulvárújságba illő témákról, utolsó divat szerinti, már-már koktélruhának beillő öltözékben.
Van pl. a laza csávó, aki kockás rövidnadrágja zsebébe dugott kézzel, unott arccal csoszog végig flip-flop papucsában. Mellette női változata, fenékig érő miniszoknyában, kutya alól kihúzott, gyűrt vászon, mellkilógatós toppocskában. Arcán nélkülözve mindenféle érzelmet – és értelmet - kiegészítőként borjakat meghazudtoló kérődzéssel rágózva. Odébb középkorba hajló apuka ácsorog, szemlélve a felhozatalt. Mármint a gasztronómiait. Rendszerváltás előttről megmaradt kelet-német műbőr csattogó szandálba bújtatott zoknis lába fáradtan figyeg bermudájából. Beazonosíthatatlan színűre fakult, kinyúlt pólója ráfeszül domborodó pocakjára. Centikre tőle, szőkített hajú, erősen sminkelt madam törölgeti gyöngyöző homlokát. Nem csak a fojtott meleg, hanem az igen szűk, 2 számmal kisebb ruhájába préselt méretes kufferja és keblei is akadályozzák a levegővételbe. Fal mellett szemtelenül fiatal anyukák csoportja cseveg bulvárújságba illő témákról, utolsó divat szerinti, már-már koktélruhának beillő öltözékben.
A következő csoport nem öltözékével, hanem inkább viselkedésével tűnik ki. Ők a tanárkísérő slepp. Akik mindig, mindenről tudnak. Akiknek minden nap van kérdésük, mondanivalójuk a pedagógushoz. Akik a semmiről is tudnak beszélni, kérdezni. Akik mindenkinél okosabbnak tartják magukat. Akiket talán feljogosít erre a közös végzettség, a jó szomszédi viszony vagy csak a mérhetetlen tudásvágy, ami belőlem hiányzik. És ami második gyermekem iskolába lépésével sem fejlődött tovább addigi állapotáról.
A pár bakival megfűszerezett név- és érdemfelsorolást, vakuvillogást követően indul az igazi banzáj. Támadás a terített asztal ellen. Nagyobbak előnyben, kisebbek értelemszerűen hátrányban. Nem túl nagy méretű leányzóm első – és második – nekifutásánál is asztal mellől kilökve találja magát. Felnőttek által. Diplomás, agresszív anyuka púposra szedi saját és agresszív gyereke tányérját. Gyümölcs, süti egybe öntve. Úgyis egy helyre jut, akkor meg minek finomkodjanak. Disztingválása a nullához konvergál. Akárcsak nyaraláskor a szállodában azon magyarok többségénél, akik elhízott testüket meglepő fürgeséggel cipelik a félpanziós svédasztalhoz és egymás nyakába lihegve tülekednek. Idézhetném még kedvenc együttesünk kissé átalakított dalszövegét is, melyet jelszóként használhattak a finomságokért folytatott küzdelemben a kedves szülők: ”Szerdán este beállunk, mint a disznók. Messze a dzsungel, irány a sok jó!”
Döbbenten néző utódkámat szeretetteljes mozdulattal visszalököm a ringbe, ideje elsajátítani a harcot. Mivel David Attenboro filmjeiből megtanultam, soha nem szabad beavatkozni a természet rendjébe, ezért továbbra is a fal mellől szemlélem az élelemszerzésért vívott csatáját. Köszönöm, én semmit nem kérek! Egyrészt, a sütemények és én nem vagyunk túl jó viszonyban. A fagyi meg egyenesen elfolyhat felőlem és mellettem. A meggy és cseresznye, amivel szemkontaktusba kerültem párszor, szóba sem jöhet a szolidaritásból felvett fehér blúzom miatt. Ismerve saját képességeimet, nem a sötét szoknyámra cseppenne.
Önmagamba való visszahúzódásomból az egyik tanítónő zökkent ki, aki kedvesen kínálgatja az asztalon lévő csemegéket. Fáradozását díjazva és megunva, belekóstolok egy kispoharas gyümölcssalátába. Adja a hozzá fűzött reményeket, kissé cukrosan önetető, de finom. Közben fél szemmel érzékelem, győztes porontyom vigyorogva szorongat egy tölcsér fagylaltot. Úgy döntök, ez az a pillanat, amikor angolosan távozunk. A kis nőci nem tiltakozik, elmélyülten cuppogja a kiérdemelt hidegséget, engem hagyva a gondolataimmal. Eszembe jutnak a rég hallott illemtan órák. Időszerű lenne ismét bevezetni. A dress cod mellett. A szülőknek elsősorban.