Egyszer volt, hol nem volt, de az Óperencián és a Hortobágyon innen, volt egyszer egy királyfi. Nem a legidősebb és nem is a legkisebb, hanem a család egyetlenkéje lévén, egyszemélyben mindkettő. Amolyan korona nélküli királyfi, aki a paradicsomi jólétet csak Ádám és Éva sztorijából ismerte. A munkában, munkától való megőszülést viszont testközelből, (nagy)szüleitől. Ezért értékre, rendre, értékrendre nevelt kamaszként úgy döntött, a nyári szünetben időből milliomos ugyan, de nem ártana mellé némi forintot is gyűjteni. Ha nem is milliónyit. Tisztességesen, munkából.
Teltek múltak a fárasztó hétköznapok, hetekké tömbösödve, amikor a rég elfeledett irodából ajánlott levél érkezett az anno lelkesen naív és naívan lelkes fiatal trón nélküli trónörökösünk részére. Az egy hetet utazó és 14.30-kor érkező iromány lényege, jelentkezzen aznap, délelőtt 10 órakor a megadott helyen. Újabb tanácstalan, kérdő, logikus válaszra váró nézés a kamasztól felmenőire. Valamint ismét hosszas telefonálás az "illetékes elvtársnak". Minek után a "szóhoz se jutok a döbbenettől" keveredett az "ilyen nincs" oroszlánüvöltéssel. Megtudták, azért kellett volna személyesen jelentkezni, hogy személyesen is elmondják, nincs diákmunka, mert sajnálatos módon későn jelentkezett a fiatalember a programra. Tessééék? Későőő? Ő volt az első, ő homályosította fel a dolgozókat jelentkezéskor az előző nap életbe lépett kormányrendeletről. "Hátakkornemtudjukmilehetaprobléma", de betelt a létszám, 5 fő diák már dolgozik. Ja, hogy mégis foglalkoztattak 5 emberkét, csak valahogy az elsőként regisztráló lelkes maradt ki? A kérdés nem költői, válasz mégse érkezik rá. Még egy utolsó, csakazértisfelhívom telefonálás a szülők részéről az 5 személyt foglalkoztató munkáltatóhoz. Aki - nem meglepő módon - kezdte a "későn jelentkezett" kezdetű kifogást, aminek a már emelkedett vérnyomású szülők nem engedtek teret. Az igazgató még azért nem hajszálnyit emelt a vérnyomásukon, mivel bevallása szerint, a megigényelt 5 diák foglalkoztatása után további 5 növendék bérét kérvényezte, akiket már szinte az utcáról kellett összefogdosnia, mert nem volt jelentkező a munkára. Az újabb, ismét nem költőinek szánt kérdésre, mely szerint miért is nem nézték meg a jelentkezők listáját, miért nem telefonáltak a dolgozni akaró fiatalnak, újfent nem érkezik válasz. Így se a nyári diákmunkára feliratkozó, se a felmenői nem lettek okosabbak.
A nehezen csituló kedélyeket másnap még sikerült felkorbácsolnia az egyik kompetens vezetőnek. Elmondása szerint némi probléma adódott az ügyintézés során. Némi? De leleményes probléma megoldásának eredményeképpen, a nevezett fiatalembert felveszik a közmunkaprogramba. Hogy hová? 16 éves múlt, nappali tagozatos tanuló, nem regisztrált munkanélküli, csak az állam által támogatott, nyári diákmunkára jelentkezett. Volna. A hölgy, érezvén a kitörőben lévő szülői tébolyt, hirtelen mégis emlékezve az esetre, búcsúzáskor megígérte: ha mégse menne be az egyik pályázó diák, a munkára éhest veszi a helyére. Nem kell, köszönjük! Inkább tanuljanak meg a kollégák kommunikálni egymással, a telefon, internet, e-mail korában ne egy hétig utaztassanak egy papír alapú levelet. És legfőképpen egy munkatapasztalatot, munkajövedelmet szerezni akaró fiatalt ne kezeljenek némi problémaként.
A vezetők, felelősök szerint úgyse kapott volna a város az említett támogatásból, forrásból, mert szociális alapon osztották ki/szét/el. Hmm, nem tudtam, hogy az összes hajdúszoboszlói 16-25 éves "bíborbanszületett", ezért nem szükséges nyári munkát vállalniuk. Tapasztalataim alapján azonban igenis vannak, akik "minden forint számít" alapon rákényszerülnek a nyári pihenés helyett a munkavégzésre. Nekik nem lett volna mindegy, hogy hol, milyen módon és körülmény között keresik meg azt a néhány tízezer forintot. De azokat is megillette volna a lehetőség, akik "csak" hobbijuk fenntartása érdekében vállaltak munkát, vagy akiket "csak" erkölcsi célzattal küldtek el a szüleik (munka)tapasztalatszerzésre. Mert ugye "képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához." Mindenesetre Hajdúszoboszló ezen a nyáron (is) bebizonyította, NEM "törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson."
Ugyanis a városvezetők, a büszke hajdú leszármazottak nem fogadták el a segítséget. Talán mert olyan olyan ajánlotta, aki nem közülük való? Nagyapám, aki nem volt se király, se sokat tanult, csak egyszerű, becsületes magyar ember, azt mondta egyszer: "Amit adnak, vedd el, ha ütnek,szaladj el!".
.
Rámosolygott a szerencse, mivel országának királya, s annak kormánya lehetőséget biztosított a települések (ön)kormányzatainak a diákmunka alkalmazására. Megtámogatva ezt nem kevés pénzmaggal, pontosabban a diákmunkások bérével. A tisztességre nevelt fiatal a hétfői kihirdetést követő napon, már frissiben, kedden jelentkezett a megadott helyen. Meglepődve tapasztalta, hogy az irodában dolgozó (nő)személyek közül csak egy hallott az előző nap indult programról. Némi értetlenséggel tarkított jelentkezést követően azonban megnyugodva tért vissza otthonába, várva a lehetőségeit. Sokáig nem kellett várnia, már másnap megcsörrent a telefonja, benne a nem túl kedvező hírrel: a város nem vesz részt a diákmunka programban. Nem csalással, lopással vagy média kurvasággal, hanem munkával kitűnni akaró fiatal tanácstalanul, kérdően, logikus válaszra várva nézett felmenőire. Kik eleinte hasonlóan néztek vissza rá. Majd hosszadalmas telefonálgatásokat követően mindannyian megkapták az elfogadhatónak nem jellemezhető magyarázatot: a város nem él a Nemzetgazdasági Minisztérium lehetőségével, nem foglalkoztat diákokat az önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeiben.
Ennek tükrében a modern királyfi élt a városban megszokott lehetőségekkel; munkára jelentkezett egy helyi vállalkozónál, hogy aztán fiatal kora ellenére napi 8-10 órát dolgozzon a vendéglátóipar sötét bugyraiban, netalán bejelentetlenül, kiszolgáltatottan. Bízva legalább a megfelelő bérezésben. Még hitt a mesékben... Ám hamar rá kellett jönnie, ez a való világ. ( És nem a kereskedelmi csatorna kurvák, hímringyók által kreált, mocsoktól bűzlő, jóízlést és IQ-t nélkülöző látvány világa.)
Teltek múltak a fárasztó hétköznapok, hetekké tömbösödve, amikor a rég elfeledett irodából ajánlott levél érkezett az anno lelkesen naív és naívan lelkes fiatal trón nélküli trónörökösünk részére. Az egy hetet utazó és 14.30-kor érkező iromány lényege, jelentkezzen aznap, délelőtt 10 órakor a megadott helyen. Újabb tanácstalan, kérdő, logikus válaszra váró nézés a kamasztól felmenőire. Valamint ismét hosszas telefonálás az "illetékes elvtársnak". Minek után a "szóhoz se jutok a döbbenettől" keveredett az "ilyen nincs" oroszlánüvöltéssel. Megtudták, azért kellett volna személyesen jelentkezni, hogy személyesen is elmondják, nincs diákmunka, mert sajnálatos módon későn jelentkezett a fiatalember a programra. Tessééék? Későőő? Ő volt az első, ő homályosította fel a dolgozókat jelentkezéskor az előző nap életbe lépett kormányrendeletről. "Hátakkornemtudjukmilehetaprobléma", de betelt a létszám, 5 fő diák már dolgozik. Ja, hogy mégis foglalkoztattak 5 emberkét, csak valahogy az elsőként regisztráló lelkes maradt ki? A kérdés nem költői, válasz mégse érkezik rá. Még egy utolsó, csakazértisfelhívom telefonálás a szülők részéről az 5 személyt foglalkoztató munkáltatóhoz. Aki - nem meglepő módon - kezdte a "későn jelentkezett" kezdetű kifogást, aminek a már emelkedett vérnyomású szülők nem engedtek teret. Az igazgató még azért nem hajszálnyit emelt a vérnyomásukon, mivel bevallása szerint, a megigényelt 5 diák foglalkoztatása után további 5 növendék bérét kérvényezte, akiket már szinte az utcáról kellett összefogdosnia, mert nem volt jelentkező a munkára. Az újabb, ismét nem költőinek szánt kérdésre, mely szerint miért is nem nézték meg a jelentkezők listáját, miért nem telefonáltak a dolgozni akaró fiatalnak, újfent nem érkezik válasz. Így se a nyári diákmunkára feliratkozó, se a felmenői nem lettek okosabbak.
A nehezen csituló kedélyeket másnap még sikerült felkorbácsolnia az egyik kompetens vezetőnek. Elmondása szerint némi probléma adódott az ügyintézés során. Némi? De leleményes probléma megoldásának eredményeképpen, a nevezett fiatalembert felveszik a közmunkaprogramba. Hogy hová? 16 éves múlt, nappali tagozatos tanuló, nem regisztrált munkanélküli, csak az állam által támogatott, nyári diákmunkára jelentkezett. Volna. A hölgy, érezvén a kitörőben lévő szülői tébolyt, hirtelen mégis emlékezve az esetre, búcsúzáskor megígérte: ha mégse menne be az egyik pályázó diák, a munkára éhest veszi a helyére. Nem kell, köszönjük! Inkább tanuljanak meg a kollégák kommunikálni egymással, a telefon, internet, e-mail korában ne egy hétig utaztassanak egy papír alapú levelet. És legfőképpen egy munkatapasztalatot, munkajövedelmet szerezni akaró fiatalt ne kezeljenek némi problémaként.
A vezetők, felelősök szerint úgyse kapott volna a város az említett támogatásból, forrásból, mert szociális alapon osztották ki/szét/el. Hmm, nem tudtam, hogy az összes hajdúszoboszlói 16-25 éves "bíborbanszületett", ezért nem szükséges nyári munkát vállalniuk. Tapasztalataim alapján azonban igenis vannak, akik "minden forint számít" alapon rákényszerülnek a nyári pihenés helyett a munkavégzésre. Nekik nem lett volna mindegy, hogy hol, milyen módon és körülmény között keresik meg azt a néhány tízezer forintot. De azokat is megillette volna a lehetőség, akik "csak" hobbijuk fenntartása érdekében vállaltak munkát, vagy akiket "csak" erkölcsi célzattal küldtek el a szüleik (munka)tapasztalatszerzésre. Mert ugye "képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához." Mindenesetre Hajdúszoboszló ezen a nyáron (is) bebizonyította, NEM "törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson."
Ugyanis a városvezetők, a büszke hajdú leszármazottak nem fogadták el a segítséget. Talán mert olyan olyan ajánlotta, aki nem közülük való? Nagyapám, aki nem volt se király, se sokat tanult, csak egyszerű, becsületes magyar ember, azt mondta egyszer: "Amit adnak, vedd el, ha ütnek,szaladj el!".