Kinek mitől.
Vannak dühöngő, eladósodni képes, szederjes arcú
ajándékvadászok és vannak, akik azt mondják, hogy a karácsony
idebent lakik, a szívünkben, a lelkünkben. Ezért aztán
teljesen mindegy, hogy a szobádban fenyőfa áll zölden, vagy pompás
estélyi ruhába öltöztetett karácsonyfa. Olyan, mint a szerelem
szaga. Vagy érzed, vagy nem.
A szerelem se attól lesz, mert van a
Valentin napi szirupos szíveső. De lehet, csak később jössz rá,
hogy mi is volt az. Amikor előtted van, amikor benne vagy, többre,
másra vágysz. Engedsz a külvilág nyomásának; „Sokkal
idősebb/fiatalabb nálad, mit akarsz tőle? Nincs is lakása,
állása! Már van gyereke, másét akarod nevelni a sajátod
helyett?” Vagy éppen lecseréled kedvenc tarka színű díszeidet
fehérre, mert idén ez a trendi. Elteszed, elküldöd. Hajt a
görcsös megfelelni akarás. Majd ülsz a csillogó karácsonyfád
alatt és mégsincs karácsony.
Éjjel
zavaros álmodban érzed, hogy a dísztelen fenyő alatt volt
karácsonyod, az elüldözött szerelem volt az igazi. Erőtlen
ébredésed után divatos ruhában elégedetten kortyolod a kávét
dizájnos lakásodban, hiszen te vagy a főnök nélkülözhetetlen
beosztottja, anyósod kedvence, kedvesed mindene. Egyre keserűbbé
váló szájízedet ráfogod a kávéra és telerakod cukorral.
Mégsem az igazi. Aztán eszedbe jut az álmod; mely igazán édes ízű
s illatos, vele a bíborszínű, pillangószárnyú szerelem, a puha
biztonság, az igazi karácsony. Majd órádra pillantva, szád
sarkában enyhe rándulással sietősen nyugtázod, biztosan
valamelyik esti filmben láttad, ez nem a te álmod. Elengeded. Mint
annyi minden másat.