Álláskeresés

A munkahelyre való bejutás módja sokféle lehet. A legtisztességesebb módja ennek az, ha egy munkáltató – legyen az nagyvállalat, kisvállalat, egyéb munkaadó – a frissen létrehozott, vagy valami oknál fogva megüresedett állását meghirdeti. Itt, ott, amott. Kinek mit ír elő a jogszabály és a tisztessége. Ezekben aztán szépen sorjázza; kit, milyen végzettséggel, egyéb tudással vár. Majd a beérkező pályázatokat, önéletrajzokat gondosan átolvasva – és nem „irattárazva”, azaz kukába dobva – kiválasztja a megfelelőnek tűnő jelölteket, akiket egy személyes találkozás alkalmával tovább „vizsgáztathat”.
Nemre, korra, bőrszínre, párttagságra tekintet nélkül, ám szem előtt tartva a végzettséget, gyakorlatot. Ez lenne az ideális. Talán van ilyen is. Tisztelet a kevés kivételnek, de mostanság nem találkozunk ezzel hasonlóval. Gyakran csak egy szám szerepel az állást hirdető cég neve helyett és egy e-mail cím, ahová a pályázatokat várják. Legtöbbször a már régen betöltött állásra.

Egy-egy üres állásra leginkább  rokoni, ál-rokoni alapon lehet bejutni. Tudja ezt a legtöbb ember, legfeljebb kicsit morgolódik, de vész esetén ő is ehhez a módszerhez folyamodik. Nincs más. Mehet ugyan a foglalkoztatási osztályra, ahol lepecsételik, aláírják az álláskereső kiskönyvét, plusz bekarikázzák, hogy az elkövetkező három hónapban keressen három munkahelyet: személyesen, telefonon, interneten vagy ahogy akar. És kész. Sokszor még az ügyintézővel sem találkozik, mert a recepciós osztja szét a könyvecskéket. De a személyes találkozásnak sincs nagy jelentősége, mert a köszönésen kívüli kommunikáció kimerül azzal a kérdéssel, melyet a fásult ügyintéző présel ki fogai közül: „Van valami változás?” Hát hogyne! Már rég álmaim munkahelyén dolgozom, álomfizetésért, de eddig nem szóltam, hogy még visszajárhassak ebbe a szerető, gondoskodó, segítőkész légkörbe. Vagy milyen más választ válaszra számít a kérdés feltevője? Idétlen kérdésre idétlen válasz adható. Egyszóval teljesen mindegy, találkozik-e ügyintézővel vagy se az álláskereső.

A legtöbb településen ez a jellemző. Meg az említett olasz modell. Vagyis a család, a rokonság, a keresztapa fontossága. Az állások többségére csak így lehet bejutni. Esetleg csoda folytán. Hiába tele a város a több hónapja munkát keresőkkel, a több hónapja, végzettségüknek megfelelő álláspályázatra várókkal. Ők még várhatnak, keresztapákkal rendelkezők előnyben. Legfeljebb bízhatnak a foglalkoztatási osztály falán olvasható : jogszerűség, humánum, partnerség, elégedettség megvalósulásában. Vagy kereshetnek egy Keresztapát, aki bejuttatja őket is a meg nem hirdetett állásra.