Elmúlt

Véget értek az ünnepek. Vége a meghitt szentestének, a karácsonyi rokonlátogatásnak és vége a szilveszteri, óévbúcsúztató vigasságnak. Helyükbe léptek a dolgos hétköznapok, maradtak az újév napján tett fogadalmak, velük együtt a már megjelenő lelkiismeret furdalás. És könyörtelenül maradtak az észrevétlenül felszedett plusz kilók. Kinek mennyi. Én, mérlegre állás nélkül is pontosan tudom: „minden mértéktelenség a maga sajátos irányába fejleszti a testet”. Sajnálatos módon, nem a kisebb ruhaméret irányába.
A dietetikusok által ajánlott mértékletesség szinte kivitelezhetetlenné válik a megterített asztal mellett. És nem a falánkság bűnébe esése miatt. Egész egyszerűen a szeretetteljes kínálás visszautasíthatatlansága miatt. A „csak neked sütöttem” miatt. Vagy éppen megunva a csipkelődő megjegyzést, mely szerint „nehogy már nálunk fogyókúrázz!”. Nos, talán az éppen aktuális rokoni kínálásig az addig több liternyi húsleves, halászlé és több kilónyi töltött káposzta, hal, valamint az ipari mennyiségű – amúgy általam igen kedvelt - mákos bejgli  elfogyasztása közel sem a fogyókúra kategória. A gyenge, „köszönöm, nem kérek többet!” próbálkozás pedig hamvába holt ötlet. Legfeljebb annyiban menthető a helyzet, ha nem bízzuk a háziakra a szedést, hanem önként vetjük magunkat alá az ad libitum etetésnek. Esélyünk sincs a semi ad libitum táplálásra, a semmire pedig végképp búcsút inthetünk. Azonban még ez se kivitelezhető teljes egészében, mert az intenzív hizlalás közben a háziak arról is folyamatosan gondoskodnak, hogy kellő mértékben nyirkosított legyen amit megeszünk. Így aztán korra, nemre tekintet nélkül, rövid időn belül teljesül a fél liternyi, jófajta házi pálinka, másfél liternyi sör, egy üveg pezsgő elfogyasztása. Fejenként. Figyelmes házigazda esetén kiegészítve még némi lónyállal. Ami helyett meg inkább jöhet egy pohár kisüsti. Üdítős pohárban persze, ha már azt nem kértél. Búcsúzkodáskor még bepakolva a kocsiba, extra méretű ételszállító badellákban, nem csekély mennyiségű élelmiszert. Csakhogy meg ne éhezzünk a 2-3 órás autóút alatt és/vagy az itthon hagyott élelmiszer halomnak legyen társasága a hűtőben. Egyszóval garantált a folytonos evés, vele együtt a hízás.

Amivel azonban valahogy még sincs bajom. Mert a gyorsan felszedett kilók elviselhetőek, merthogy ledolgozhatóak némi munkával és odafigyeléssel, mondhatnám nélkülözéssel. Azonban a tonnányi finomság mellé kapott törődés és igazi, nem csak a karácsony tiszteletére szóló szeretet hiánya már nehezen, azaz sehogy se lenne elviselhető. Így aztán boldog önsanyargatással eszem a mai napra kiporciózott maréknyi zöldségemet, miközben képzeletemben röpködnek a sült pulykacombok, tányéromra úsznak a halszeletek, melyek mellé mélyet szippantva, számban érzem a frissen sült, illatozó hagymás, burgonyás buci ízét.

Vissza az elejére