Tisztaság (?)

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, a Tiszán túl, volt egyszer egy kedves házaspár, akik szent meggyőződése volt,  hogy a világ legtisztább emberei. Hitték mindezt azért, mert éjt nappallá téve, családot, barátokat mellőzve, mostak, suvickoltak, vakartak, kapartak, gyomláltak.
Nyaranta több tízezer forintba kerülő, egynyári virágokkal telezsúfolt házuk körül mindig akadt valami teendő. Vagy a bejárati ajtajuk előtti, klinker téglával burkolt lépcsőjük fugáját sikálták fogkefével, vagy a fehérre mázolt kerítésléceket csutakolták körömkefével a rárakódott portól, egyéb szennyeződéstől. Még a fű is katonás rendben sorakozott udvarukon, hiszen a fűnyírás utáni renitenskedő szálak körömvágó ollóval lettek megregulázva, ezredükhöz visszavezényelve, esetenként dezertálásért kivégezve. Nem beszélve a magasnyomású mosóval tisztán tartott térkő rései közül engedély nélkül felszínre törő apró gyomocskák kézzel történő kiírtásáról. Amelyek eltávolítására semennyi időt, energiát, fáradságot nem sajnáltak. Órák, akár naphosszat térdepelve, már-már hason csúszva feszegették, birizgálták, bizgerélték a pindurka, másodlagos szukcesszió pionír fajait. Majd mikor mindennel végeztek, kezdtél előről aprólékos, embertelen munkájukat, mert ez az élet rendje, a tisztaság alapja, feltétele.
 

Nem tudván, hogy tettükkel nem mérhetetlen tisztaságukat, igényességüket, rendezettségüket hangsúlyozzák a külvilág felé, hanem a lelkükben lévő hatalmas, fekete káoszt kompenzálják pótcselekvéseik sorozatával. Mely tevékenységek már nem a stresszoldást támogatják, a lelki feszültséget csökkentik, hanem erős mániává fejlődve a ki nem mondott, szőnyeg alá söpört problémák megtestesítői. Az öntudatlan vészkiáltásukra érkező segítséget pedig durva sértésnek véve, visszamenekülnek a pillanatnyi megnyugvást és biztonságot adó mosásba, suvickolásba, vakarásba, kaparásba, gyomlálásba. Mert ők csak tiszták...