Szeretek
utazni. A pihenésen túl vonz az idegen vidék, az ott élő
emberek. A múltjuk, a kialakult kultúrájuk, a szokásaik, ételeik.
Minden, ami más. Csalogat az ezer sziget országa. Vagy maradva a
nagy számoknál; az ezer tó országa. Nem szenvedek megalomániában,
még csak a finn-magyar nyelvrokonság (ál)magyarázata se csábít,
amibe most nem mélyednék el és bele a tőlem megszokott
szenvedélyes érvekkel, észrevételekkel. Egyszerű kíváncsiság
vezérel. Ezen a nyáron az időhiány következtében, nem volt
módom elutazni. Amikor az idő, ha nem is korlátlan mennyiségben,
de némileg rendelkezésemre állt, mások osztották be napjaimat,
csakhogy érezzem a törődést. A sértődöttségem, csalódásom,
türelmetlenségem, nem leplezendően, nőttön nött. Közelítve a
telítettséghez.
Ám
a vasárnapi népszavazás, választások után melengető
megnyugvás töltötte el csalódott lelkivilágomat.
Megvilágosodtam: nem kell időt, pénzt, energiát szánnom és
befektetnem egy fárasztó, távoli utazásra, mondjuk az ezer tó
országába. Hisz helyben is találok kuriózumot, tankönyvekben és
hírekben mutogatható különlegességeket. Merthogy már nem a "a
reumások Mekkája", hanem az "ezer birka városa"
vagyunk. Sőt, a több ezer birka városa. Én, személy szerint
betelepült vagyok, házasság révén. Mint a geolológiában,
amikor valamilyen kőzettömeget egy másik, nagyobb kőzettömeg
körülzár, azt érzem. Tömeg az itt is van. Birka mennyiségű és
mentalitású, ám kőzetkeménység fejű. Amin semmi nem hatol át,
ami új. Amiben csak kótog az egyszer bejutott és mára
megkövesedett gondolat. A sok-sok, felmenőire büszke hajdú
leszármazott. A múltjával, a kultúrájával, a szokásaival,
ételeivel.
Azonban
annak
idején, a XVII. század legelején a hajdúk legöntudatosabb része
felismerte hazánk alapvető
társadalmi és politikai érdekeit -
"nem
akarván nemzetünk hóhéri lenni" - és a fejlődés, a
haladás ügye mellé állt. Bocskai, aki megnyerte ügyének az
addig
földönfutóvá vált tiszántúli és tiszamelléki magyar
jobbágyságot, hálából letelepítve tette „nagy földnek
gyámolául" őket. Akik így a társadalom teljes értékű,
tenni akaró tagjaivá váltak. És akik jelenleg forognak sírjukban,
ha látják sokadik leszármazottjuk birka mód behódolását, a
"Habsburg - ház"- saját kárukra való -kiszolgálóit.
Ők nem az elődeik lenyomata, hanem az általuk terelt, csordában
hajtott , nem nagy igényű marháké és birkáké. Akik beérik a
tiszta vízzel és némi nyalósóval. És akik kicsinyeiket rendre
utasítva, szépen beállnak a nyájba és követik majd juhászukat.
Aki legfeljebb csillagszemű, esetleg vadakat terelő, de semmiképp
nem igazmondó.
Csak
nehogy juttatás híjján, a beígért zsold helyett, majd ezek a
hajdú ivadékok később
fellázadva, fosztogatva, a prédából keressék meg jövedelmüket,
mint a Bocskai előtti évtizedekben, az akkor már búsuló juhász
legnagyobb meglepetésére.